Sült római saláta, az afrodiziákum
Ki gondolná, hogy az idényzöldség évezredekkel ezelőtt a férfierő legfőbb szimbóluma volt?
A Cézár-saláta egyik legfontosabb hozzávalója, a római saláta vastag leveleivel, roppanós szívével nemcsak fittebbnek tűnik a többi tavaszi salátánál, de valójában az is. Kényesebb rokonaival ellentétben jól tűri a meleget és rengeteg (a jégsalátánál biztosan több) vitamint és tápanyagot tartalmaz: C, K és A-vitamint, folsavat, kalciumot, káliumot, foszfort, vasat. Mindezeknek köszönhetően kiváló energetizáló, gyulladáscsökkentő antioxidáns – emellett van egy, a történelem ködébe vesző titka…
A római saláta valódi gyökereihez mélyebbre kell ásnunk, mint az arab, a római vagy a görög kultúra, bár közvetítőként kétségtelenül ők gondoskodtak elterjedéséről. A saláta ősét ugyanis már az egyiptomi predinasztikus korban (mintegy 6000 éve) számon tartották, sőt, igen magas pozíciót töltött be Min, a termékenység istenének elengedhetetlen kellékeként. Az olykor „Khem”-ként vagy „Khnum”-ként is megjelenő, teremtő erőt hordozó isten kultuszközpontjai Felső-Egyiptomban, Luxor közelében voltak, a mai Quift (Coptos) városka és Akhmim (Panopolis) területén.
Mint energikus ifjúként, sötét bőrrel, fallikus attribútumokkal, cséphadaróval a kézben ábrázolták, ebben a formájában a reprodukció letéteményeseként (a cséphadaróval szétválasztott magvak sokasága termékenységi szimbólum, egyben a hatalom, a fáraók jelképe). A sötét bőr Min núbiai eredetére és arra is utalhat, hogy Khnum, a Nílus-delta istene (akivel Mint sokszor társítják), a föld élő agyagából teremtette meg az embert…
A római saláta egyiptomi ősét már i.e. 2680-ban termesztették, egyrészt magjainak olajáért, másrészt azért, hogy Min „fáradhatatlanul tehessen eleget” férfiúi kötelezettségeinek. A salátának ugyanis afrodiziáló, potencianövelő hatást tulajdonítottak (szimbólumrendszerének része volt az is, hogy a tüskés szárat megvágva fehér, tejszerű anyag folyt ki belőle).
Az egyiptomi ős a mai római salátánál nagyobb volt: úgy 75 cm magasra nőtt, sok fennmaradt egyiptomi domborművön találkozhatunk vele Min kísérőjeként. Egyiptomból aztán görög közvetítéssel a Római Birodalomba került, i.sz. 50 körül pedig egy római agronómus, Columella már számos fajtáról értekezik – ezek voltak mai salátáink felmenői.
Természetesen nem alaptalanul tulajdonítottak afrodiziáló hatást az ős-salátának az egyiptomiak: az ilyen erőteljes, rusztikus zöldségekben a klorofill és a magas tápanyagtartalom révén duzzad az energia, mint említettük, bővelkednek vitaminokban és tápanyagokban, frissítik, pezsdítik a szervezetet, fokozzák az aktivitást. Ajánlott belőlük naponta egy jó adagot fogyasztani sütve, párolva,levesként, szószként vagy friss salátának bekeverve, illetve akár egy-egy trendi smoothie, turmix vagy préselt levekből készült mocktail (wellnesskoktél) részeként. Utóbbi esetekben, nyers fogyasztásnál különösen figyeljünk rá, hogy a saláta kiváló minőségű legyen, és hogy a salátalevelek nagyon jól meg legyenek mosva. (A potencianöveléssel kapcsolatban: a zöld rokonok közül leginkább a rukkolának, a zellernek és a spárgának tulajdonítanak hasonló erőt speciális hatóanyagaik miatt.)
A római salátát tehát mind nyersen, különféle salátakompozíciókban, mind hőkezelve készíthetjük. Jó ötlet az is, ha szokásos köreteinkből 1/3-al kevesebbet főzünk, és azt olívaolajon megsütött, kellemesen fűszerezett (frissen tört bors, kömény, fokhagyma, mustármag) római salátával helyettesítjük. Nagyon finom a sült római saláta friss citrommal, ropogós fokhagymás kenyérrel és egy szép szelet sült hallal is.
Sült római saláta, grillezve is készítheti:
- Egy tepsit kenjünk ki olívaolajjal, tegyük a sütőbe, így melegítsük elő 200 fokra
- A római saláta külső, keményebb leveleit vegyük le – ezeket serpenyőben megpárolhatjuk vagy friss salátának bekeverhetjük
- A saláta hosszúkás szívét középen vágjuk félbe
- A feleket mossuk, tisztítsuk meg, majd szárítsuk le
- Egy nagyobb tálban állítsunk össze egy finom pácot: extra szűz olívaolaj, zúzott fokhagyma, frissen őrölt bors, pár csipet kömény, durva szemű tengeri só, kevés frissen facsart citromlé + némi (nem édes) mustár és egy kis szardellapaszta (ha utóbbit használunk, figyeljünk a sózásra, mert a szardella is sós). Jól keverjük ki, kóstoljunk közben.
- Fürdessük meg a félbevágott salátaszíveket a pácban
- Fektessük őket vágott felükkel lefelé a forró tepsire
- Egyszer megfordítva süssük zamatosra, picit karamellizáltra a salátaszíveket
- Tálaljuk friss citromgerezddel – az autentikus gasztroélményért frissen reszelt Pecorino Romano sajttal meghintve
